Epikum
A népmese a három nagy irodalmi műnem közül az epika elbeszélő műnemébe tartozik. Epikus jellemzői: 1. a tárgyilagos elbeszélőmód; 2. a cselekmény tömörsége; 3. a numerikusság, vagyis a számok fontossága, kiemelten a hármasság betartása; 4. az ismétlések, halmozások; 5. a kettősség és az ellentétpárok fontossága (hős-antihős; segítőtárs-gátló ellenség; fiatal-öreg, jó-gonosz; 6. az ikrek különleges helyzete (pl. a jó és a rossz testvér); 7. a csodás, mesés elem jelenléte; 8. a kezdő- és zárószituáció statikussága (a mese elején és végén nincs akció).
A népmese szerkezete
A népmese szerkezetileg viszonylag kötött műfaj. A bevezetés – akció – befejezés hármasságát kitöltő történet mindig előremutató, az epizódok logikailag egymásra épülnek. Gyakran kezdődnek cirkalmas formulával, elhelyezve a történetet a fantázia világába, és végződhetnek záróformulával, mely visszavezeti a hallgatóságot a valóságba. A kezdő- és záróformulák megléte vagy hiánya alműfajonként változó.
A mesetípus fogalma
A mesék rövid, általánosított tartalmi váza. A szüzsé ennek konkrét, egyedi megjelenése. Egy mesetípushoz általában több változat (variáns) tartozik. A mesetípusokat tekinti a népmesekutatás a kategorizálás alapegységének. Ezek alapján készült az Aarne-Thompson-Uther típuskatalógus (ATU), melynek a magyar népmesekincshez készült párhuzama a Magyar Népmese Katalógus (MNK).
A mesei elem
A népmesék legkisebb tartalmi-szerkezeti egysége, mely a hagyományozódás során nem változik. Több mesei elem összekapcsolásából áll (pl. a csodás gyümölcsöt termő fának a gyümölcsét minden éjjel ellopják).
A mesei motívum
A magyar folklór állatmeséi az antik fabulákkal állnak rokonságban. A mesék legtöbbször a medve, a farkas, a róka és a nyúl példáján keresztül mutatják be a „többet ésszel, mint erővel” elvét, azt, hogy az okosabb állat győz, a butább, oktondibb pedig pórul jár. Az állatok ezekben a mesékben tehát emberi tulajdonságok megtestesítői. Számos állatmese foglalkozik az emberek és az állatok kapcsolatával.
A mesei epizód
A mesei epizód az egész mesén belül egy egységnyi, lezárt történetet mond el. A cselekmény történetét tekintve általában nagyobb, mint egy motívum, de kisebb, mint egy önálló típus vagy egy szüzsé. (Pl. a mese hőse megvív a sárkánnyal, elpusztítja, megszabadítja a királylányt.)
A mese szüzséje
A mesék rövid, leegyszerűsített tartalmi váza a szüzsé, amely tulajdonképpen a motívumok egyedi kombinációs megjelenése. Az applikációban közölt egyes mesék szüzséje itt olvasható.
A népmesék rendszerezése
A népmesék közti összefüggések és tágabb értelmezések elősegítésére már a kezdetektől fogva különböző rendszerezések készültek. Nemzetközileg egységesen elfogadott a finn Antii Aarne földrajzi-történeti szempontjai alapján kidolgozott rendszere (1910), mely az elbeszélt történet legtömörebb magját vette alapul. Ezt egészítette ki az amerikai Stith Thompson, aki a legkisebb egységek leírását típusokra bővítette. Így jött létre az Aarne-Thompson néven elhíresült típuskatalógus (1928, 1961). Ezt egészítette ki, illetve aktualizálta a német mesekutató Hans-Jörg Uther (2004), így állt fel az Aarne-Thompson-Uther (ATU) rendszer. A Magyar Népmesekatalógus (MNK) készítői (Kovács Ágnes és munkatársai) a sajátosan magyar változatokat, melyek a nemzetközi rendszerbe másképpen nem rendezhetők, önálló, MNK jelölésű típusokba sorolták be.
Formai jellemzők
Formai szempontból a magyar népmesék prózai alkotások (olykor megjelenhetnek bennük énekelt betétek), melyekben egymást váltják a leíró és a párbeszédes részek. A párbeszédekben jellemzően két szereplő vesz részt. A szereplők közti párbeszédek gyakran sztereotip szövegek (szinte kötelező módon azonosak), a mese terjedelmének igen jelentős részét képezik.
A mesék legjellegzetesebb felépítése: a kiindulásnál valamilyen hiány áll fenn, a mesei hős megszerzi azt, ami hiányzik. Ennek érdekében útnak indul, útja során számos kaland, próbatétel vár rá: szolgálatra áll be valahová, bajbajutottakon segít, megküzd valamilyen ellenséggel. A mesék szerkezetére is jellemző az ismétlés – különösen a hármasság –, a fokozás (egyre többfejű sárkánnyal kell megküzdeni) és a megfordítás. Felépítés szempontjából műfajonként változhat az epizódok variációs sora.
A mesék legjellegzetesebb felépítése: a kiindulásnál valamilyen hiány áll fenn, a mesei hős megszerzi azt, ami hiányzik. Ennek érdekében útnak indul, útja során számos kaland, próbatétel vár rá: szolgálatra áll be valahová, bajbajutottakon segít, megküzd valamilyen ellenséggel. A mesék szerkezetére is jellemző az ismétlés – különösen a hármasság –, a fokozás (egyre többfejű sárkánnyal kell megküzdeni) és a megfordítás. Felépítés szempontjából műfajonként változhat az epizódok variációs sora.
A mesei nyelv
A mese mint költői műfaj szépsége elsősorban nyelvi megformáltságában ragadható meg. Az a fajta jellegzetes formulákban és mesei sztereotípiákban gazdag elbeszélő mód, melyben az elbeszélő részek párbeszédekkel váltakoznak. Sajátos jellemzője a túlzás, az ismétlések, a halmozás, a mesei számok, a formulák és az archaikus mondatfűzés.
Mesei szólások (mesei formulák)
Olyan állandósult szókapcsolatok, amelyeket nem csak a mesében, hanem a mindennapi életbe beépülve, a közbeszédben is használunk. Ezek a nyelvi fordulatok mindannyiunkban a mesét idézik föl, még akkor is, amikor nem mesemondás közben használjuk őket, hanem a hétköznapi beszédben. Leggyakoribb példák: 1. ásó, kapa, nagyharang válassza el őket; 2. szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál; 3. egyszer volt, hol nem volt stb.
Mesekezdő formulák
Azokat a hosszabb-rövidebb, állandósult felvezető szövegeket nevezzük mesekezdő formulának, melyek felütésszerűen kijelölik az elbeszélt történet valósághoz való viszonyát. Jellemző eleme a lehetetlenségi formula, a valóságtól, helytől, időtől elrugaszkodott tartalom. Pl. „Volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, még az Óperenciás-tengereken is túl volt, kidőlt, bedőlt kemencének egy csepp oldala sem volt, mégis ezt a mesét kisütötték benne.”
Mesekezdő formulák
Azokat a hosszabb-rövidebb, állandósult felvezető szövegeket nevezzük mesekezdő formulának, melyek felütésszerűen kijelölik az elbeszélt történet valósághoz való viszonyát. Jellemző eleme a lehetetlenségi formula, a valóságtól, helytől, időtől elrugaszkodott tartalom. Pl. „Volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, még az Óperenciás-tengereken is túl volt, kidőlt, bedőlt kemencének egy csepp oldala sem volt, mégis ezt a mesét kisütötték benne.”
Mesezáró formulák
A mesezáró formulák általában a tündér-, hős-, állat- és tréfás mesék lezárásaként jelennek meg. Funkciójuk az, hogy a mese, a fantasztikum világából visszavezessék a hallgatóságot a valóságba. Gyakori bennük a lehetetlenség, a túlzás, akárcsak a mesekezdő formulákban. Pl. „Hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak, s máig is élnek, ha meg nem haltak.”
A mese stiláris jellemzői
A mese stílusára jellemző egyfajta magától értődés, ugyanakkor más népköltészeti műfajokkal össze nem téveszthető, sajátos eszköztárral rendelkezik. Mivel évezredek óta az emberi kultúra része, általában mindenki felismeri a mesét bevezető formulájáról, tartalmáról, eszközeiről (formulák használata, túlzás, halmozás, számszerű ritmika), az elbeszélő és párbeszédes részek váltakozásáról.
A népmesék stílusa különbözhet a mesei alműfajok közti különbségek, a táji hovatartozás és a mesemondó egyéni jellegzetességei függvényében. Stilisztikai eszközökként a megelevenítés, a tartalmi motívumok sztereotip megfogalmazása, a mesei formulák: pl. kezdő- és záróformulák (egyszer volt, hol nem volt; máig is élnek…), összekötő formulák (ment, mendegélt hetedhét ország ellen), leíró értékű hasonlatok (a napra lehetett nézni), mesei szófordulatok (szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál) használata a mesék jellegzetes eszköztára.
A népmesék stílusa különbözhet a mesei alműfajok közti különbségek, a táji hovatartozás és a mesemondó egyéni jellegzetességei függvényében. Stilisztikai eszközökként a megelevenítés, a tartalmi motívumok sztereotip megfogalmazása, a mesei formulák: pl. kezdő- és záróformulák (egyszer volt, hol nem volt; máig is élnek…), összekötő formulák (ment, mendegélt hetedhét ország ellen), leíró értékű hasonlatok (a napra lehetett nézni), mesei szófordulatok (szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál) használata a mesék jellegzetes eszköztára.
Eszközcsere
Eszközcserének nevezzük azt, amikor a mese elemei között a hagyományos népi kultúra eszköztárát a mesélő kibővíti vagy lecseréli modern kori technikai vívmányokkal (pl. telefonál a szereplő, gumiruhában közlekedik a királyfi stb.). Erre paraszti mesemondóktól is ismerünk példákat: saját koruk újdonságait illesztették a régebbi eszközök helyébe.